Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Akcelerátor program - Demo Day 2018-06-06

2018. június 20

Június második hetében a Climate-KIC és a PPIS újból megrendezte a Demo Day-t, amely során 13 startup mutatta be kezdő vállalkozásuk fejlődését a nagy ötlet megszületésétől rendezvényünkig.

Az öt fős szakmai zsűri hét csapatot díjazott és összesen 50.000 euró díjat osztott szét. Az eseménynek a budapesti Európai Ifjúsági Központ adott otthont.

A Climate-KIC Akcelerátor programjában résztvevő, első és második szakaszban levő vállalkozások jelentek meg az eseményen. A két kategória előadásaiban során, míg az első szakaszban járó startupok 5 perces, addig a második szakasznál tartó vállalkozások 3 perces pitch keretében mutatkozhattak be és számolhattak be a fejlődésükről.  Ezt követően az előadóknak 10 perces kérdés-felelet blokkban kellett helytállniuk, amely során a zsűritagok kérdésein keresztül részletesen kifejthették a működésük és projektjük részleteit.

 

Akcelerátor programunk első szakaszában az üzleti terv és az első prototípus elkészítésében, a terméktulajdonságok finomításában, valamint a prezentációs technikák elsajátításában segítjük a startupokat, illetve megtanítjuk nekik a marketing és sales alapjait. A képzés közepén rendezzük meg a Demo Day-t, ahol megmutathatják, hogyan fejlődtek a kapott ismereteket alapján, továbbá visszajelzést kapnak a jövőbeni lehetséges irányokról. A második szakaszban történik az adott termék vagy szolgáltatás piaci elemzése és validálása, illetve egy komplett marketingterv elkészítése. Ez a periódus azért is izgalmas, mert itt már lehetőség nyílik az első vásárlók megszerzésére is. A második szakaszban is ki kell állniuk a Demo Day-en, ahol az előző prezentáció óta történt előrelépéseket kell bemutatniuk, ezzel a zsűri számára is látható a fejlődés mértéke. A harmadik szakaszban a cégvezetéssel és a cégjogokkal kapcsolatban kapnak tanácsot a vállalkozók, melyek birtokában elkészítik a pénzügyi és befektetői tervet. 

  

A zsűrinek ezúttal sem volt könnyű dolga, hiszen a bemutatkozott startupok – nagyszerű ötleteikkel – a fenntarthatósági problémák legkülönbözőbb területein kínálnak megoldást.

Több olyan megoldással találkozhattunk, amik a háztartások, vállalatok vagy épp a szupermarketek hatékonyabb energiafelhasználására nyújtanak gazdaságos, korszerű és innovatív megoldásokat. Ezek applikáció, monitorozó és szabályozórendszer vagy épp kereslet-kínálatot párosító szolgáltatások formájában jelentek meg.

Egyes startupok a fűtési- és hűtési technológiák hatásfok fejlesztését választották hivatásuknak, mások pedig a közlekedésben nyújtanak gyors és környezetbarát alternatívát. Mindezek mellett a házikedvencek tudatosabb táplálására, az autómosáskor történő vízpazarlás visszaszorítására és a mezőgazdasági termés optimalizálására is hallhattunk megoldásokat.

Az újrafelhasználás fontosságára építő vállalkozások is megmutatkoztak.  Ebben az esetben a társadalmi tudatosság erősítését célozzák meg tevékenységükön, szolgáltatásukon keresztül.

A zsűri tagjai ez alkalommal a Climate KIC-től Dr. Virág Annamária, a PPIS-től Zentkó László, a K&H Start it-tól Kerényi Tamás, a Debreceni Egyetemről Gémesi Zsolt és a Silent Rocktól Pócs István voltak. Az értékeléskor többek között olyan szempontokat vettek figyelembe, mint az adott termék vagy szolgáltatás környezetre gyakorolt hatása, az egyedi terméktulajdonságok (USP), vagy a csapattagok készségei.

A hét díjazott, akik között összesen 50 000 eurónyi támogatást osztottak szét:

  • 2 500 eurót nyert a Cricksy Farm és a BitPack
  • 5 000 eurót nyert a Poizo és a Swappis
  • 10 000 eurót nyert a Greenergizer és a CleenUp
  • 15 000 eurót nyert a V-Chiller

A jutalmakat a startupok az általuk kialakított termék vagy szolgáltatás előzetesen kitűzött és a programvezető által jóváhagyott fejlesztésére - prototípusgyártás, piackutatás, a gyártáshoz szükséges berendezések vásárlása, kiállításon való részvétel - költhetik. A célfeladatok megvalósítását 2018. december 31-ig tehetik meg a kapott díjak felhasználásával.