Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Ötletből üzlet, avagy a vállalkozóvá válás útja

2017. szeptember 07

„Sok hasznos instrukciót kaptunk, és értékes kapcsolatokra is szert tettünk” – osztották meg velünk az Akcelerátor Demo Day-en szerzett pozitív tapasztalataikat a H2Olnapután startupperei, akik 2016 őszén csatlakoztak az Climate-KIC Akcelerátor programhoz fenntartható vízgazdálkodás témájú  társasjátékukkal, és jelenleg a Stage 3 fázist teljesítik. A játék a szórakozva tanulás módszerével hívja fel a figyelmet a környezetvédelem legfontosabb kérdéseire. A csapat szerint a Climate-KIC Akcelerátor program ráhangolta őket arra, hogy megtalálják saját célcsoportjukat, és megismerjék a gyenge pontjaikat. „Mostanra már nem csak egy társasjátékban gondolkozunk. A Demo Day zsűritagjai és az egyik vezető tréner tanácsait követve ugyanis teljesen friss ötleteink születtek, és már konkrét üzleti megkeresést is kaptunk” – beszéltek a tapasztalatokról és a sikerekről a csapattagok. Az innovátorok úgy érzik, a társasjátékot tartalmilag és grafikailag még tökéletesíteniük, finomhangolniuk kell, ezért az ötezer euró támogatást ezekre a fejlesztésekre fordítják majd.

A Demo Day-en az első helyezést a TrucksOnTheMap szerezte meg. A startup megoldása online térképen jeleníti meg a szabad kamionokat, valamint lehetővé teszi a legközelebbi, legalkalmasabb és legolcsóbb fuvareszköz lefoglalását is. A csapat elsősorban az üzleti modell finomításához szükséges szemléletet sajátította el a Climate-KIC Akcelerátor programban. A projekt alapötlete nem változott, az üzleti modell viszont teljesen átalakult: a TrucksOnTheMap tagjai változtattak a célcsoporton, valamint definiálták az induló szegmensüket is, amelyben megvethetik lábukat a piacon. Az első helyért járó 15 ezer euró pénzjutalmat a csapat üzletfejlesztésre, cégadminisztrációra és termékfejlesztésre fordítja.

Különleges és egyedi zöld projektet mutatott be az InsackTM: élelmiszeripari hulladékon nevelnek fel lisztkukacokat, azokból pedig kitincsökkentett rovarlisztet állítanak elő az állati takarmányipar számára. Az InsackTM csapata 2016-ban kapcsolódott be a Climate-KIC univerzumába a ClimateLaunchpad programon keresztül, jelenleg pedig a Stage 3 fázisban dolgoznak a fejlődésükön. „A leghasznosabb a profilunk lecsupaszítása volt, hogy ne akarjunk egyszerre mindent csinálni, koncentráljunk csak egy-egy részfeladatra” – mondták. A zsűri tanácsára egyszerre haladnak az üzleti tervezéssel és a termékfejlesztéssel, az elnyert ötezer euró támogatást pedig szakmai kapcsolatok építésére, külföldi konferenciákon való részvételre, valamint technológiai fejlesztésekre fordítják.

Érdekes greentech ötlettel rukkolt elő a Profithermal csapata is: újgenerációs technológiájuk az üvegházhatásért felelős metánt semlegesíti a termálkutakban, a metánt tartalmazó tavakban és mocsarakban. A Stage 2 szakaszban lévő projekt a program mentorainak segítségével közelebb került a célcsoportjához, valamint a program nyomán egyre pontosabban kirajzolódtak az ötlet megvalósítási dimenziói is.  A koncepcióban erőteljesebb hangsúlyt kapott a környezetvédelem, és egyre kisebb szerepet játszott a megtérülés. A Profithermal bejutott a hét legjobb csapat közé, így ők is ötezer eurót kaptak ötletük továbbfejlesztéséhez. A támogatásból szeretnének konkrét tárgyalásokat kezdeményezni kanadai befektetőkkel, vevőkkel, illetve gáz- és olajvállalatokkal is.

A ViniTer egy komplex szőlészeti-birtokigazgatási szoftver és adatbázis ötletével jelentkezett a programba, amely számos területen teszi könnyebbé a szőlőbirtokok tulajdonosainak életét. Többek között segít menedzselni a birtokigazgatást, a minőségbiztosítást, a növénytáplálást, a tápanyagok utánpótlását és a növényvédelmet. A ViniTer rendszere nagyszerűen alkalmazkodik a körülményekhez: algoritmusai segítségével "megtanulja" az érintett birtokigazgatási terület működtetési mechanizmusát, így egyre költséghatékonyabban, precízebben valósítja meg a birtok folyamatos monitorozását és a szőlő gondozását. A ViniTer ugyan nem jutott be a Demo Day hét legjobb csapata közé, ám így is rengeteget tanultak a zsűri visszajelzéseiből. A program során az eredeti ötlet óriásit fejlődött: a startup tagjai most már kanadai adatbázisban, részletes esettanulmányokban, új honlapban és arculatban gondolkodnak.

A Demo Day-ről és a piacra készülő ötletekről szóló korábbi cikkeket itt találod.

Idén ősszel ismét begyújtjuk a friss #greentech ötletek startup rakétáit! Légy te is részese a Climate-KIC Akcelerátor program sikertörténetének! Nézd meg a részleteket itt és jelentkezz: LINK