Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Bemutatjuk a PiP program csoportos feladatainak eredményeit - Eco-Village

2015. november 27

Az idei év során kilenc csoportra oszlottak a szakértőink és kilenc teljesen különböző feladaton dolgoztak közel három hónapon keresztül. Lelkesedésüknek és kitartó munkájuknak szerteágazó eredményei és hatásai vannak, melyekre méltán lehetünk büszkék. Csoportokkal az elkövetkezendő időszakban ismerkedhetsz meg honlapunkon. Elsőként az Eco-Village mutatkozik be.

Eco-Village

A csapat: Gyetvai Gabriella, Kozma Csongor, Palik Zsuzsanna, Tóth Tamás

Az Európai Unió elvárása, hogy a tagállamok a 2014-2020 időszakban az uniós források 20%-át az éghajlatváltozás elleni küzdelemre fordítsák, beleértve ebbe a káros kibocsátások csökkentését, valamint az éghajlatváltozás elkerülhetetlen hatásaihoz történő alkalmazkodást. Mivel az uniós források jelentős részét önkormányzatok hívhatják le, a jövőben fokozottabb szerephez jutnak a klímavédelemmel kapcsolatos döntések és intézkedések során.

Az önkormányzatoknak az új feladatokra fel kell készülniük. Ebben támogatja őket az Energiaklub vezetésével zajló, szakmai szervezetek együttműködésével megvalósuló egy éves Klímaválasz projekt. A csoportunkkal úgy döntöttünk, hogy társulunk az Energiaklub projektjéhez és biztosítunk számukra egy olyan útmutatót, melynek célja, hogy segítse a helyi önkormányzatokat Magyarország szerte, értékeli a várható klímaváltozás lehetséges hatásait a 21. században és megfelelő válaszokat, javaslatokat tesz, ahol szükséges.

Az éghajlatváltozás komoly feladatokat generál valamennyi ágazat számára. Míg az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére globálisan és helyi szinten is intézkedéseket kell végrehajtani, az éghajlatváltozást nem lehet megakadályozni teljesen. A változások számos kulcsfontosságú klímaparaméterben – mint például a hőmérséklet, a csapadék – bekövetkeznek, azonban Magyarország különböző részein eltérő mértékben.

Az elkészített összefoglalónk célja, hogy röviden bemutassa a klímaváltozás lokális szinten is azonosítható hatásait, eddigi eredményeit, majd erre alapozva kiemelt témakörök mentén javaslatot tegyen a jövőben várható helyzetekre való felkészülésre. Célunk volt, hogy a tanulmány az alkalmazott struktúra mentén a későbbiekben tovább bővíthető legyen eddig nem vizsgált további szakterületekre vonatkozó információkkal és javaslatokkal.

Letölthető anyagok