Skip to main content

You are here

Climate Brunch #2 - Összefogás a karbonlábnyom csökkentéséért - Greenairport Program

Date: 
12. November 2015. - 08:30

A Liszt Ferenc Repülőtér tulajdonképpen egy önálló kisvárosként működik, amely saját központi hőellátással, a városi hálózattól független ivóvíz-rendszerrel, hulladék szelektáló központtal, benzinkúttal és postával is rendelkezik. A 10 000 dolgozónak és évente 10 millió utasnak otthont adó, 15 Margitsziget területű légikikötő üzemeltetésében kiemelt szempont a fenntarthatóság. Mindehhez elengedhetetlen, hogy a repülőtéren működő cégek megismerjék a környezetvédelem érdekében végzett tevékenységeket, valamint közös célokat határozzanak meg a fenntartható üzemeltetés jegyében.

A Greenairport Program elnevezésű partnerségi kezdeményezés annak érdekében jött létre, hogy az ország első számú nemzetközi repülőterén tevékenykedő szervezetek az üzemeltetővel összefogva együttes cselekvésre ösztönözzék egymást és tovább tudják csökkenteni a légikikötő környezeti hatásait.

Hogyan zajlik a Climate Brunch?

A rendezvény egy - az adott témában kiemelt cég kéviselőjének 10-15 perces bemutatkozásával kezdődik.  Ezt követően minden résztvevőnek lehetősége nyílik egy rövid bemutatkozásra az általa képviselt cég nevében és megoszthatja, hogy milyen kapcsolatokat, együttműködési lehetőségeket illetve segítséget keres a jelenlévők között. Ezt követően egy ízletes reggeli mellett kötetlenül folytatódhat a beszélgetés.

Időpont: November 12, 9:00-11:00 Regisztráció: 8:30-tól
Helyszín: Frappáns 1075 Budapest, Király utca 15.
Részvételi díj: 3900, amely tartalmazza a reggeli és a program árát 
Regisztráció: itt az oldalon keresztül

Az esemény Facebook oldala folyamatosan frissül ITT.

 

Register to the event

The email to associate with this registration.
Subscribe to newsletter