A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem doktorandusz hallgatójaként vettem részt a PiP programban. Számos hasznos tapasztalat mellett az egyik legmeghatározóbb élményem a group assignmenthez kapcsolódik.
Azt nem merem állítani, hogy a műszaki oktatásban általában nem szokás csoportos feladatok kiadása a hallgatóknak, de karunkon hallgatóként, később pedig oktatóként is csak elvétve találkoztam ilyennel. Tudomásom szerint ez külföldön sokkal inkább elfogadott és bevett módszer, aminek alapvető célja, hogy a hallgatók megtanuljanak csoportban dolgozni, hiszen nagy valószínűséggel az egyetemet követően olyan munkakörbe kerülnek, ahol találkoznak ezzel a kihívással.
Egy környezetvédelemmel foglalkozó alapozó tárgyban vetettem be a PiP során szerzett tapasztalatokat. A diákok 5-6 fős csoportokban dolgoztak úgy, hogy a csoportok nem ismeretségek alapján formálódtak, hanem problémakörök szerint, amiket (egy kis segítséggel) ők definiáltak. Az igazi újdonság az volt, hogy én csak a keretet (a peremfeltételeket) adtam meg a munkához, mind a problémát, mind pedig a megoldást ők hozták, az eredményeket pedig nem kellett írott formában beadni, hanem posztert kellett készíteniük, valamint 5 percben be kellett mutatniuk a munkájukat a többieknek. A siker átütő volt. Jó volt látni, hogy a feladat kiadásáig egymásnak ismeretlen emberek odáig jutottak, hogy közös terepbejárást szerveztek, valamint órarenden kívüli időpontokban is összejártak és együtt dolgoztak. Még a menthetetlenül érdektelen hallgatókat is sikerült motiválni és munkára bírni és végül ragyogó eredmények születtek.
Praktikusan nem minden tárgy keretén belül alkalmazható a group assignment, de azt gondolom, hogy ahol a téma lehetővé teszi, mindenképpen van létjogosultsága.