Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Megvan az év 10 magyar cleantech ötlete

2017. április 01

Kiválasztotta azt a tíz zöld innovációs ötletet a Climate-KIC Akcelerátor program zsűrije, amelyek részt vehetnek a program 2017-es kiadásában. Az ötletgazdák intenzív workshopokra készülhetnek, amelyek segítségével az ötletkezdeményüket elindíthatják a piacérett termékké válás útján. Ismerd meg az idei feltörekvő innovációkat, és azt is megmutatjuk, hova fordulhatsz, ha te is kedvet kapsz!

Minden eddiginél több ötletgazda jelentkezett az idei Akcelerátor programba, hiszen közel két tucat pályázó küldte be pályázatát a jelentkezési időszakban – pedig a résztvevőktől számos kritérium teljesülését várták el. Az intenzív érdeklődés oka az lehet, hogy ritka az olyan lehetőség, amikor az ötleteket üzleti, befektetési és iparági szakértők segítségével fejleszthetik tovább a jövő start-upperei. A legnagyobb potenciállal rendelkező, és legjobban teljesítő résztvevőknek járó, akár 40 ezer eurós támogatást is sokan szeretnék elnyerni.

Az utóbbi évekhez hasonlóan a beérkező ötletek között sok IT innováció található: sokan mobilalkalmazásokkal támogatnának akár speciális mezőgazdasági folyamatokat, akár a mainstream közönség környezettudatosságának fejlesztését. Hasonlóképp slágertéma az energiatudatosság, valamint a fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretek fejlesztése a legfrissebb online közösségi és mobil eszközökkel. Lesz olyan résztvevő, aki a big datát és a pszichometriát is bekapcsolja a klímaváltozás-ellenes online kampányeszközök fejlesztésébe, működésüknek optimalizálásába. Az ötletgazdák idén többek között a szállítmányozó cégekre gondoltak és a mezőgazdasági termelőkre is gondoltak.

Természetesen nem csak IT, de egyéb technológiai innovációk ötletgazdái is szép számmal jelentkeztek a programba. A cleantech-jelleg miatt sok a hőenergiával foglalkozó ötlet: a cél a hőtárolás hatékonyságának növelése, a hőveszteségek csökkentése. Persze nem csak új anyagokról van szó, hanem új vizualizációs technológiáról is, amely segít a veszteséget okozó pontok feltérképezésében, például egy épület esetében.

Az idei akcelerátor program igazi különlegessége egy nagyon ambiciózus projekt: a cél nem kevesebb, mint a kínai metánmocsarak, illetve a kanadai és oroszországi metántavak felszámolásának támogatása. Erről a projektről, az alakulásáról és a többi innovációról is részletesebben beszámolunk, ahogy az Akcelerátor program folyamán elkezdik elnyerni végleges formájukat.

Ezeknél jobb ötleted van? Jelentkeztél volna?

Az a leendő start-upper, ötletgazda, aki most döbbent rá, hogy részt venne az Akcelerátor programban, sem maradt le semmiről. Akcelerátor program kb. fél év múlva is indulni fog, de addig is érdemes a Climate-KIC Climate LaunchPad programjára jelentkezni. Ez gyakorlatilag az Akcelerátor program előszobája, amiben ugyanúgy díjmentesen támogatják az innovátorokat az ötletük validálásában, fejlesztésében. Az idei LaunchPad jelentkezés hamarosan megnyílik, ezért érdemes a Climate-KIC online és Facebook felületeit figyelemmel kísérni már most.