Skip to main content

You are here

Fogadószervezeteket keresünk nemzetközi szakmai gyakornok programunkba

06. November 2014.

Fogadószervezeteket keresünk nemzetközi szakmai gyakornok programunkba

A Climate-KIC Európa legrangosabb egyetemein a hivatalos tantervet kiegészítő képzéseket szervez mesterképzésben és doktori képzésben résztvevő hallgatóknak . A programban többek között a TU Berlin, a londoni Imperial College vagy az utrechti egyetem üzleti, mérnöki, klíma-, társadalom- és természettudományos területekről érkező diákjai vesznek részt, szigorú felvételi után. Vállalják, hogy a tanulmányaik mellett külön szemináriumokon fejlesztik a tudományos, vállalkozói vagy épp a prezentációs ismereteiket és készségeiket. Részt vesznek továbbá inspiráló kerekasztal beszélgetéseken, nyári egyetemeken, hogy részletesen tanulmányozzák a klímainnovációs megoldási lehetőségeket és a jövő innovátorai, problémamegoldói lehessenek. A kiegészítő képzés fontos részét képezi a szakmai gyakorlat is, melyhez a Climate-KIC folyamatosan várja fogadószervezetek jelentkezését.

A PhD fokozatú hallgatók 1 hónapra is vállalhatnak gyakorlatot, a Mester képzésnél ez 3-6 hónapig terjedhet, tehát akár pár hétre, akár pár hónapra keres gyakornokokat, a Climate-KIC diákjai között biztosan megtalálja megfelelő jelöltet, sőt még azt is megjelölheti, hogy milyen szakterületről érkező diákot fogadna. Az így foglalkoztatott diákok speciális tudásuk révén előidézhetik azokat a pozitív változásokat a cégében, ami elindítja a fenntartható növekedés útján. Segítségükkel továbbá bekerülhet az európai egyetemek, fiatal tehetségek, startupok, regionális intézetek és vállalatok alkotta organikusan növekedő nemzetközi hálózatba!

A programban résztvevő egyetemek és képzések teljes listáját itt találja.

Mi a teendője, ha fogadna szakmai gyakorlatra hallgatót?

Amennyiben cége, szervezete már Climate-KIC partner, úgy a Community Hubon keresztül a Job menüpontban feltöltheti a gyakornoknak szánt projekt leírását. A hallgatók a Community Hub álláshirdetései között böngészve válogatnak a gyakornoki lehetőségek között.

Ha még nem Climate-KIC partner, de felkeltette érdeklődését a lehetőség, vagy már partner de kérdése van a Community Hub használatával kapcsolatban, keresse bizalommal Bartha Álmost a +36209193298-as telefonszámon vagy az almos@bartha.me e-mail címen.