Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Fenntartható épületek - képzés a városi épületállományban rejlő lehetőségekről

2014. november 06

fotó: treehugger.com

2050-re a világ népességének 66 %-a lesz városlakó. A városok már most is a 75 százalékban járulnak hozzá a globális szén-dioxid kibocsátáshoz, ezen belül is főként a közlekedéshez és az épített környezethez kapcsolódnak a legmagasabb kibocsátási értékek. Éppen ezért a városok és épületállományuk kulcsfontosságú a klímainnovációs megoldások keresése során. A Climate-KIC következő magyarországi képzése ezt a kérdéskört járja körül, a régiós helyzet elemzésével és nemzetközi és hazai megoldások bemutatásával.

Kinek szól a képzés?

Az épületállomány felmérésével és felújításával foglalkozó, a kapcsolódó szabályozási hátteret vagy éppen az elérhető technológiákat kutató szakértőknek. A kétnapos képzés angol nyelvű, mivel nemzetközi projektek is bemutatkoznak és a résztvevők legalább fele a Climate-KIC klímainnovációs közösségének más régióiból érkezik majd. A rendezvény tehát  nemzetközi kapcsolati hálózat építésére is lehetőséget ad.

A képzés főbb témái:

·      a magyar és az európai épületállomány jellemzői

·      európai szabályozási keretrendszer

·      a klímaszempontú felújítás pénzügyi vonzatai

·      iroda zöldítés zöld falakkal és zöld tetőkkel

·      smart city koncepció: az épületállomány szerepe az “okos városban”

·      Climate-KIC esettanulmányok

·      épületlátogatás (a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete szervezésében)

A teljes program letölthető itt.

Partnerünk a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

 

 

 

 

 

 

 

Regisztráció:

A regisztrációs felület ezen a linken érhető el.

A képzés részvételi díja 400 euró, amely tartalmazza a kétnapos rendezvényen való részvétel díját és az ebédek, kávészünetek és vacsora árát. November 13-ig történő jelentkezés esetén kedvezményes, 150 eurós áron lehet regisztrálni.

A Climate-KIC partnerei és alumni tagjai számára ingyenes helyek is elérhetőek, az igénylést szintén a fenti regisztrációs felületen kell jelezni.

A kurzussal kapcsolatban várjuk kérdéseiket az education@ppis.hu email címen.

Fenntarthatóbb városi rendszerek

Fenntarthatóbb városi rendszerek