Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

A döntősök titka

2017. május 12

A ClimateLaunchpad egyszerre verseny, és az ötlet felkészítése a piaci sikerre: a versenyen a jelentkezők ugyanis nem egyszerűen elindulnak, hanem a megmérettetésre üzleti coach-okkal, workshopokon készülnek fel – itt tanulják meg, hogy a magyarországi, illetve az nemzetközi döntőre hogyan készíthetik elő ötleteiket, hogyan kapcsolhatnak reális üzleti tervet víziójukhoz.

A Hivemind csapata volt az egyik, amelyik az intenzív magyarországi felkészülést követően a tavalyi döntőben a legjobb három hazai ClimateLaunchpad-résztvevő közé került a szakmai zsűri megítélése alapján. A méhészetet támogató high-tech megoldás adatokat gyűjt a kaptárokból, és lehetővé teszi, hogy az adatokat a méhész összefüggésbe hozza a méhek egészségével, aktivitásával. A méhésznek elég a megfelelő szenzorokat beépíteni a méhek otthonába, majd egy appot telepítenie táblagépére vagy telefonjára, hogy nyomon követhesse mi történik kaptáraiban.

A szenzorok és az app a Hivemind felhőjén keresztül kommunikálnak – ide kerül az összes adat, amit a Hivemind data mining eszközökkel dolgoz fel. Ez azért jelentős dolog, mert így az összes csatlakozott méhészetéből rengeteg adat kerül a Hivemind adatfelhőjébe, aminek segítségével eddig alig ismert jelenségek – pl. a tömeges méhpusztulás – okaira is fény derülhet. És ami a legfontosabb, ebből a tudásból a méhészek is profitálnak, hiszen a Hivemind előre jelezheti nekik a potenciálisan veszélyes helyzeteket.

A Hivemind a ClimateLaunchpad-ben elsősorban azt értékelte, hogy a téma szakembereivel volt lehetősége konzultálni, értékes kapcsolati háló építhetett, és a döntős helyezés is nagy lendületet adott a fejlesztőcsapatnak.

A COFFeed fejlesztése a fenntartható élelmiszertermelés egyik nagy ígérete: az ötlet lényege, hogy letermett gombakoposzton (ami kávézaccon is kialakítható) olyan rovarok termelhetők, amelyek aztán kiváló minőségű élelemként szolgálhatnak lazacoknak és pisztrángoknak. Így gyakorlatilag a lazac- és pisztrángtelepeken a halak élelmezése szója, illetve halcsontliszt felhasználása nélkül, minimális környezeti terheléssel oldható meg.

A COFFeed csapata számára is fontos visszajelzés volt, amit a ClimateLaunchpad-en kaptak: az ötlet értékeléséhez, fejlesztéséhez ezek a vélemények, ötletek nagy mértékben hozzájárultak. Ahogy ők fogalmaztak: „Segített tisztázni bennünk, hogy mit szeretnénk elérni és hogy ténylegesen az ötletünkkel foglalkozzunk, ne sikkadjon el a mindennapjainkban.”

Ha kíváncsi vagy, a te ötleteddel hogyan léphetsz előre, milyen üzleti potenciálokat rejthet, akkor jelentkezz a ClimateLaunchpad-re itt!